Parasat Bechukotáj amelyben 12 parancsolat,
7 cselekvő és 5 tiltó parancsolat található
350. Ember fogadalomként felajánlott értékének a meghatározása
Bevezetés
=========
Mi adja egy ember értékét?
Bechukotáj hetiszakasza (Vajikra 26,3 - 27,34) Mózes harmadik könyvének
az utolsó hetiszakasza. A könyv jelentős része az áldozatok fajtáival foglalkozott
(innen származott a másik neve, Torat Kohanim avagy Leviticus, azaz a Papok
könyve): a napi áldozatok, az ünnepi áldozatok, a betegségekhez, a tisztátalanság
fajtáihoz vagy a terhességgel kapcsolatos áldozatok, a bűn- és vétekáldozatok
fajtáival. A könyv végén az önkéntes áldozatok bizonyos fajtáiról olvashatunk.
(Jövő héten kezdjük Mózes 4. könyvét, a Bamidbar-t, amelynek első hetiszakasza
nem tartalmaz micvát. Két hét múlva pedig Savuot második napja lesz, így
a következő hetekben nem küldünk részleteket a Szefer ha-Chinuch-ból.)
Az önkéntes felajánlásoknak több fajtája létezik. Ezek egy részét az ókori
ember -- például ha öröm érte, vagy ha félt attól, hogy gond éri -- valahol
és valamikor felajánlotta, majd előbb-utóbb kötelessége volt a felajánlását
teljesíteni. Különben megszegte a "bat teacher" ("ne késlekedj") parancsolatát:
"ha fogadalmat teszel az Ö-ökkévalónak, I-tenednek, ne késlekedj megfizetni
azt, mert számon kéri azt az Ö-ökkévaló I-tened tőled, és bűnné lesz az
rajtad" (Dvarim 23,22; a Szefer ha-Chinuch 574. micvája). A következő versek
arra buzdítanak, hogy az ember lehetőleg tartózkodjék a fogadalmak tételétől
általában is, de ha valamit megígért, azt tartsa be (5Mózes 23,24; 575.
micva).
Többek között a zarándokünnepeken
(Peszách, Savuot, Szukkot) mondjuk el az ún. Hallel-zsoltárokat. Ezek
közé tartozik a 116. zsoltár is: "Neked áldozok hála-áldozatot, és az Ö-ökkévaló
nevét hívom. A fogadalmamat az Ö-ökkévalónak megfizetem, az egész népe
színe előtt." Az egybeesés nem véletlen: a három zarándokünnepen jöttek
el a vidékiek Jeruzsálembe, és ekkor volt alkalmuk a fogadalmi áldozatokat
is teljesíteni, a "fogadalmakat megfizetni". A fogadalmak határideje is
a zarándokünnepekhez lett kötve: ha a fogadalomtétel után elmúlik három
zarándokünnep, akkor az illető megszegte a "ne késlekedj" micváját (v.ö.
bab. Talmud, Ros ha-sana 4a-b).
A kimondott szó, legyen szó átokról, áldásról vagy fogadalomról, az ókorban
sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint a mai, modern kultúránkban. A hagyományokhoz
ragaszkodó zsidók a mai napig is igyekeznek úgy fogalmazni, nehogy az fogadalomnak
számítson. Gyakran tesszük hozzá a mondatainkhoz azt, hogy "bli neder",
azaz "fogadalom nélkül". Így például: "ott leszek nálad háromkor, bli neder",
azaz nehogy véletlenül is megszegjek egy fogadalmat, ha valami közbejön
(vagy csupán elfeledkezem az ígéretemről), és nem tudok ott lenni.
De további "technikák" is léteznek arra, nehogy valakin, akár véletlenül
is (sőt: a tudtán kívül is) teljesítetlen fogadalom terhe maradjon. Ros
ha-sana (újév) előtt (esetleg Jom kippur, azaz az engesztelőnapot megelőzően)
szokás egy háromfős "bét din
" (rabbinikus bíróság) előtt feloldást kérni ezek alól a fogadalmak alól.
A másik szokás nem más, mint a talán legismertebb zsinagógai szertartás,
a "Kol nidré" ("Minden fogadalom"). Jom kippur-kor, amikor engesztelést
kérünk a vétkeink alól, feloldozást kell kérnünk a bűnnek számító, be nem
teljesített fogadalmak alól is, és erről szól a "Kol nidré" szertartása.
(Több felfogás létezik: az egyik szerint az elmúlt évben tett fogadalmaink
alól kérünk felmentést a zsinagóga közössége, mint rabbinikus bíróság előtt,
az előbb említett, másik szokáshoz hasonlóan; a másik felfogás szerint pedig
a következő évben teendő állításainkkal kapcsolatban teszünk nyilatkozatot
arról, hogy azok nem számítanak majd fogadalomnak.) Azt azonban nem szabad
elfelejteni, hogy mindezzel nem lehet visszaélni: az antiszemita irodalommal
ellentétben, ez a két szokás a "háromkor felugrom hozzád"-típusú állításokra
vonatkozik, nem pedig üzleti szerződésekre.
A fogadalmak klasszikus formája, visszatérve az eredeti témánkra, az önkéntes
áldozatok közé tartoztak, mint például: "egy tehenet felajánlok a Szentély
számára, 'ola' áldozatként" vagy pedig "ezt a kost felajánlom a
Szentély számára, 'ola' áldozatként". E két megfogalmazás között egyébként
hatalmas a különbség. A második esetben ("nedava
", "önkéntes felajánlás"), ha az a kos, amelyet felajánlottam, elpusztul,
mielőtt a Szentélyben feláldozhatnám, akkor mentesülök a felajánlásom alól.
Az első esetben viszont ("neder
", "fogadalom") nem mutattam rá arra a konkrét állatra, amelyet felajánlok,
csupán annyit mondtam, hogy egy tehenet fel fogok áldozni. Ebben az esetben
"felelősséggel tartozom", azaz ha elpusztul a később kiválasztott állat,
az értékében egy másik állatot kell feláldoznom a Szentélyben (v.ö. Misna,
Megilla 1,6).
( Egy kitérő: furcsa lehet, hogy mit keres a
Misna
Megilla traktátusában ez a fogadalmakkal kapcsolatos állítás, hiszen
ez a maszechet Purim ünnepéről szól. A válasz fényt vet a Misna, és általában
más ókori művek szerkesztési elvére. Az előző "bekezdésekben", azaz misnákban,
arról volt szó, hogy mi a különbség szökőévben az első és a második Adar
hónap között, ill. az első és a második Adar hónapban tartott Purim között.
Azt olvassuk, hogy "nincs más [különbség] az első és a második Adar közt,
mint a megilla olvasása és a szegényeknek adott ajándék." Ez a mondattani
szerkezet adja az alibit arra, hogy egy sor további ilyen szerkezetű állítást
felsoroljunk: "nincs más különbség a szombat és az ünnepnapok [munkatilalma]
közt, mint...", "nincs más különbség a szombat és a Jom kippur közt, mint..."
És így kerül a Purim törvényei közé néhány állítás a tisztátalanságok és
a betegségek különféle fajtáiról, a fogadalmak törvényeiből, a tfilin és
a mezuza írásának a halácháiból, stb. Ha arra gondolunk, hogy eredetileg
a Misna szövegét fejben memorizálták, és ezért mindenféle mnemotechnikai
trükkre volt szükség a könnyű megjegyezhetőség érdekében, megértjük, hogy
miért szakad meg a törvények tisztán tartalmi szerkesztése, és miért veszi
át a szerepet a mondattani jelenségekre építő szabad asszociáció. Ugyanakkor,
szintén mivel fejből megtanulták és tudták ezeket a szövegeket, nem volt
szükség arra, hogy egy állítás az adott témájú többi állítással együtt
szerepeljen, és könnyen kikereshető legyen egy írott könyvben. Gondoljunk
arra, hogy az ábécé, mint rendező elv, mennyire fontos egy írott telefonkönyvben,
de semmi szerepet nem játszik, ha fejben megjegyezzük a telefonszámokat.
)
Manapság, hogy nincs Szentély, ne tegyünk fogadalmakat. Ha valaki mégis
tett neder
-t, a felajánlott, és ezáltal "hekdes
"-sé vált (szent célokra félretett, profán használatra tiltott) tárgyat
félre kell tenni, hogy megsemmisüljön idővel magától ("le kell vinni a
Holt-tengerhez"). A "hekdes"-sé vált állatokat is meg kell ölni. (Akit
zavar az, hogy ez ellent mond az állatkínzás tórai tilalmának, az nézzen
utána a részleteknek bab. Avoda Zara 13a-n...)
A felajánlások értékének a meghatározására nem csak akkor volt szükség,
ha a neder
-nek szánt állat elpusztult (vagy megsérült, és ezért áldozatra alkalmatlanná
vált). Előfordult, hogy valaki például egy személyt, esetleg önmagát, vagy
mondjuk egy ingatlant (házat, mezőt) ajánlott fel. Az emberáldozat szigorúan
tilos, ingatlant pedig miként lehetne elvinni Jeruzsálembe? Ezért ezek
a felajánlások szintén kivitelezhetetlenek lettek volna, ha nem tudnánk
a felajánlott személy, tárgy vagy ingatlan értékét meghatározni. Ekkor
viszont az a megoldás, hogy a felajánlás értékének megfelelő pénzt adja
át a felajánló a Szentély kincstárának ("liska"), karbantartási célokra ("bedek
ha-bajit").
"Érték" héberül "erech". Többes számban: "arachim". Igen, az Arachim szervezet
neve arra utal, hogy a hagyományos zsidó _értékeket_ szeretné közvetíteni
minél szélesebb körben. A különféle felajánlások rituális felértékelésével
a Misna egy külön traktátusa, a maszechet Arachin foglalkozik, komoly terjedelemben.
Mi adja egy ember értékét? Állatok és ingatlanok felértékelése a kohaniták
feladata, a tórai előírások alapján. De hogyan értékeljünk fel egy embert,
ha a felajánló maga nem nyilatkozott az értékéről?
A válasz az, hogy attól függ. Például a rabbinikus hagyomány a "szemet
szemért, fogat fogért" (Smot 21,24) törvényét úgy értelmezi, hogy "egy szem
értékét egy kivert szemért, és egy fog értékét egy kivert fogért", vagyis
a testi károkozásért pénzben kell jóvátételt fizetni. De mennyit? Amennyit
az áldozat "veszít az értékéből". Vagyis: megbecsülik azt, hogy mennyit fizettek
volna érte korábban, és mennyit fizetnének most érte a rabszolgapiacon.
A hetiszakaszunk viszont más értékeket ad meg arra az esetre vonatkozóan,
ha valaki a Szentély számára ajánlja fel önmaga vagy másvalaki értékét.
Ebben az esetben nem számít az illeto külseje, szépsége vagy tudása, kizárólag
a neme és a kora. Vajikra 27,1-8 megadja, hogy egy 20 és 60 év közötti
férfi értéke 50 ezüst sékel (a "szentség sékelében" mérve), egy azonos
életkorú nő értéke 30 sékel. 5 és 20 év között a férfi 20 sékelt ér, a
nő 10 sékelt. Egy hónapos kortól 5 éves korig a fiú 5 sékelt, a lány 3
sékelt ér. 60 év fölötti férfiak pedig 15, nők 10 sékelnek felelnek meg.
Ha viszont a felajánló nem képes ennyi pénzt előteremteni, akkor a kohennak
jogában áll aszerint csökkenteni ezt az értéket, hogy mennyi pénze van
a felajánlónak.
A szóbeli hagyományból azt is tudjuk, hogy a Tórában említett, a "szentség
sékele" kifejezés 320 átlagos árpaszem súlyának megfelelő tiszta ezüstöt
jelent. De a rabbik szigorítottak e tekintetben, és a második Szentély
korában létező, "gera" nevű súlyegységgel azonosították a sékelt, ez pedig
384 közepes árpaszem súlyának felel meg (kb. 17 g, azaz 0,6 uncia). Ez
azt jelenti, hogy egy felnőtt férfi értéke, legalábbis az általunk vizsgált
szempontból, 850 g (30 uncia) tiszta ezüstnek (nagyságrendileg 30 000 Ft-nak?)
felelne meg.
Szöveg (részlet)
=============
[Micva] az ember [értékét] meghatározni. Azaz, ha valaki azt mondta, hogy
"az értékem [legyen] rajtam [befizetendő fogadalomként]", vagy pedig "ennek
és ennek a személynek az értéke [legyen] rajtam", akkor adnia kell a kohénnak
annyit, amennyi értéket mondott. És nem kevesebbet. Amint az explicite
szerepel az Írásban, [tételesen:] férfiról és nőről, az életkor szerint.
Amint meg van írva (Vajikra 27,2): "...egy személy, ha fogadalmat tesz,
egy lélek értékében, az Ö-ökkévalónak..."
A felértékelések témája a "hekdes
" fogadalmi felajánlásának a szabályaihoz tartozik (1
). Ezért bűntetés róható ki a [következő parancsolatok megszegéséért,
ha valaki nem teljesíti ezeket]: "ne szegje meg a szavát" (Bamidbar 30,3;Chinuch,
407), "ne késlekedj a kifizetésével" (Dvarim 23,22; Chinuch 574) és "mind,
ami kijön a száján, aszerint cselekedjék" (Bamidbar 30,3; Chinuch 406.
micve).
Lábjegyzet
=========
(1) Vajikra 27,2, amely bevezeti a témakört, mint láttuk, tartalmazza
a"neder" (fogadalom) szót. Ezért az ilyen típusú felajánlás is
neder
-nek számít, és vonatkozik rá mindaz, ami a neder-ek többi fajtájára vonatkozik.
Fogalmak
========
Zarándokünnepek: Peszach, Savuot és Szukkot, ekkor a vidékről és távoli
országokból is Jeruzsálembe zarándokoltak nagyon sokan, ahol bemutatták
a hozott áldozatukat.
Neder: fogadalom (például "mostantól kezdve tartózkodom X fogyasztásától").
Áldozatok kapcsán: ha valaki azt mondja "teszek X áldozatot". A felajánlás
csak a felajánlott értékre vonatkozik, és ekkor ha például elpusztul a
felajánlott állat, akkor azonos értékben kötelező egy másik áldozatot bemutatni.
Nedava: önkéntes felajánlás. Áldozatok esetében konkrét vagyontárgyra
vonatkozik, és ha elpusztul például a felajánlott áldozati állat, nem köteles
helyette bemutatni másikat.
Hekdes: szent célre (például áldozathoz) félretett, profán célra nem felhasználható
jószág (vagyontárgy).
---------------------------------------------------
Bíró Tamás, Arachim, Magyarország, Széfer ha-Chinuch program
http://www.let.rug.nl/~birot/arachim/
birot@let.rug.nl
Kérdéssel, javaslattal, címváltozással kapcsolatban
forduljon Bíró Tamáshoz.
A fenti írás szabadon terjeszthető a forrás megjelölésével.
----------------------------------------------------