Abstract:
Performanciahiba alatt olyan alakot értek, amely megjelenik a beszédben,
de a mentális nyelvtan, pontosabban annak modellje szerint nem grammatikus. A mentális
komputáció, ill. annak modellje néha hibát vét, és
a hibázás valószínűsége tipikusan megnő gyorsbeszédben. A nyelvet
elsajátító gyermek és a nyelvet tanuló algoritmus nem tudhatja, hogy a
beszédben megfigyelt adat vajon grammatikus-e a beszélő számára, vagy
performanciahibáról van-e szó. Vajon a performanciahibák megzavarhatják a
nyelvtanulót, beindítva ezzel egy nyelvtörténeti változást?
Fedett információ alatt olyan információra gondolok, amely a mentális
nyelvtan, pontosabban annak modellje szempontjából fontos, de nem jelenik
meg a beszédben. Ilyenek például a szintaktikai frázisok és a fonológiai
lábak határai, de ilyen a szó „eredete” is. A nyelvet elsajátító
gyermeknek és a nyelvet tanuló algoritmusnak közvetett módon kell a fedett
információt rekonstruálnia. Vajon egy téves rekonstrukció megzavarhatja a
nyelvtanulót, beindítva ezzel egy nyelvtörténeti változást?
Kérdéseimet – amelyeket optimalitáselméleti keretben fogalmazok meg, de
azon túl is értelmezhetőek – néhány korábbi számítógépes szimuláció
eredményeinek bemutatásával illusztrálom. Majd kitérek két, a közelmúltban
hallgatókkal végzett kísérletre is, amelyek a magyar magánhangzó-harmónia
néhány aspektusát vizsgálták. Az első kísérlet eredménye alapján amellett
érvelek, hogy a vacilláló tövek esetén az elölképzett ragot tekintsük
grammatikusnak, a hátulképzettet pedig performanciahibának. A második
kísérlet alapján az Optimalitáselmélet analógiás kiterjesztésére teszek
javaslatot. Egyúttal megfogalmazok néhány lehetséges kutatási irányt,
amelybe szeretnék hallgatókat is bevonni. Így az előadásom
toborzóbeszédnek is tekinthető.