ARACHIM, Magyarország
Széfer ha-Chinuch program
http://odur.let.rug.nl/~birot/arachim/
Parasat Noach
nem tartalmaz micvát
A Tóra második hetiszakasza, Parasat Noach (Bresit 6,9 - 11,32), nem tartalmaz egyetlen micvát sem, habár megismétli a "szaporodj és sokasodj" előző héten tárgyalt parancsolatát. Közel fél évezred történelmét fedi le, és négy fő részre osztható.
A hetiszakasz első és leghosszabb része Noé (héberül Noach) és a vízözön (héberül: mabul) történetét meséli el, amely I-ten büntetése arra, hogy a "föld [lakossága] romlottá tette az útjait". Az özönvíz után I-ten szövetséget köt Noéval, amelynek a jelképe az eső után felbukkanó szivárvány. I-ten megigéri, hogy nem fogja többet elpusztítani a földet az emberek bűnei miatt. A zsidó Biblia-értelmezés hét törvényt vezet le a szövegből, és ez az a bizonyos "Noachida hét törvény" (Noé fiainak a hét törvénye), amelyek nem csupán a zsidókra, hanem minden emberre (Noé minden leszármazottjára) vonatkozik. A hét törvény hat tilalmat és egy kötelezettséget (pozitív parancsolatot) tartalmaz:
Noach és a mabul történetét követi az ún. népek táblázata, amely hetven vagy hetvenkettő népet sorol fel, mint Noé leszármazottait. Ezáltal a Tóra az ókor földrajzi-etnikai (kulturális, politikai) viszonyait családi kapcsolatokra vezeti vissza. Megértjük, hogy miként népesítették be Noé leszármazottai a földet (a "szaporodj és sokasodj" teljesítésével), és hogy hogyan jöttek létre a korai Tóra-olvasó világában tapasztalható etnikumok.
A harmadik, kimondottan rövid rész (Bresit 11,1-9) a bábeli torony építését meséli el, ezáltal adva választ két kérdésre. Az első kérdés az, hogy miként lehetséges, hogy az előbb bemutatott népek, amelyek ősatyáit visszavezettük Noéra, különböző nyelveken beszélő etnikumokká váltak. A második kérdés pedig a korszak egyik vezető "világvárosának", Bábelnek (Babilonnak) a neve: a tórai etimologia szerint a szó a "balal" gyökre ('összekeverni', t.i. jelen esetben az emberek nyelvét összekeverni) megy vissza.
A hetiszakasz végén pedig Noétól és Semtől Ábrahámig (Avram, ekkor még) tartó leszármazási vonalat ismerhetjük meg részletesen. Ha összeadjuk a bibliai adatokat (az előző hetiszakasz tartalmazta a megfelelő évszámokat az első emberpártól Noéig), akkor azt kapjuk, hogy Ábrahám a teremtés után 1948-ban született. Akárcsak a modern Izrael Állama,... igaz, az egy másik évszámítás szerint.
A hetiszakaszunk végén meghal Ábrahám apja, Terach (a magyar bibliahagyományban Táré), és elindul Ábrahám... ezen a ponton fog kezdődni Lech Lecha hetiszakasza a jövő héten, amely a Teremtés könyvének nagyobbik részét kitevő, Izrael népe ősatyáinak a történetét ismertető hetiszakasz-fűzér első láncszeme.
Térjünk vissza a Bábel Tornya-történethez. Az emberiség őstörténetét tartalmazó két hetiszakasz megvilágítja több társadalmi jelenség eredetét is. Az első emberpár "bűnbeesése" megmagyarázza, hogy miért kell keményen dolgoznunk a megélhetésünkért. Káin és Ábel története a bűnözés, mint társadalmi jelenség prototípusa. Bresit 4,20-ban, Javal kapcsán megtudjuk, hogy ő volt "a sátorban lakók és állatokat legeltetők ősatyja". A testvére, Juval, volt az első zenész. Két verssel később pedig megismerjük Tuval-Kajint, aki a fémművességet hozta a világra. A 4,26-ból pedig azt tudjuk meg, hogy Enos idejében kezdődött a varázslás, I-ten nevének a felhasználásával.
Miért fontos az, hogy megtudjuk, miért van a világon sok nyelv? Látnunk kell, hogy az ókori ember számára sokkal magától értetődőbb dolog volt a soknyelvűség, mint a modern ember számára. Ma Europában azt hihetjük, hogy az emberek többsége csupán egy nyelvet beszél, és kizárólag a tanultabbak körében, ill. egyes különleges helyek lakossága esetén (Svájc, Írország és Belgium egyes részein, a Baszkföldön vagy Erdélyben, ill. a bevándorlók között) találunk több nyelvet beszélő embereket. De ez egyáltalán nem volt mindig így, és a világ nagy részén ma is sokkal általánosabb a többnyelvűség, mint az hinnénk. Például a török korban, Magyarországon az emberek többsége beszélt magyarul, és legalább egy kicsit értett törökül és németül, a tanultabbak pedig legalább latinul tudtak még. A harmadik viláb sok országában pedig ma is egymás mellett él több bennszülött nyelv, valamint az egykori hódító népek nyelve (lehet, hogy abból is több).
Az ókori keleten viszont, és főleg az "átmenőháznak" tekinthetőSzíria-Palesztinában egyszerre volt jelen a helyi népesség nyelve (például az északnyugati-sémi nyelveken belül az ún. kánaáni nyelvek közé tartozó héber) és a szomszédos népek nyelvei (a moabiták vagy az edomiták a héberhez nagyon közelálló nyelvet beszéltek, viszont a filiszteusok nyelve valószínűleg a göröghöz közelálló indoeurópai nyelv volt).
Ezen felül, a kor nagyhatalmainak a nyelve is állandóan jelen volt. Egyiptom befolyása a korszak jelentős részében érezhető volt: hol katonailag is elfoglalta a területet, hol csak a kulturális hatás volt nagyon erős. Az egyiptomi nyelvet (amely nem tartozik a sémi nyelvcsaládba, de annak mégis közeli rokona) ezért hol katonák, hol kereskedők vagy "importált" mesteremberek képviselték a térségben.
Mezopotámia (az asszír és a babiloni birodalmak) politikai és kulturális jelenléte csak később, az első szentély korának a második felétől kezdve (az i.e. 8. századtól) válik igazán erőssé. Viszont az akkád nyelv (a sémi nyelvcsaládon belül távoli rokona a hébernek) már sok évszázaddal korábban is az egész Közel-Kelet lingua franca-jává válik, a diplomáciai levelezést még a kánaáni kiskirályok és Egyiptom között is akkádul folytatják (ld. pl. a Tell el-Amarna-i levelezést az i.e. 14. századból).
Az i.e. II. évezred harmadik nagy politikai központja a Hettita Birodalom volt, az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó hettita nyelvvel. A hettita katonák és kereskedők talán még a birodalom felbomlása után is beszélték ezt a nyelvet egy ideig a térségben.
A Bibliában is sok példát találunk arra, hogy a soknyelvűség jelentős szerepet töltött be a térségben. A Bresit 31,47-ben azt fogjuk olvasni néhány hét múlva, hogy Jákob elmenekül Lábántól, akinél háromszor hét évet dolgozott két feleségért és egy kisebb vagyonért cserébe, miközben Lábán többször is alaposan rászedte az ősatyánkat. Jákob tehát elmenekül, Lábán üldözőbe veszi, és egy apró konfliktust követően végül is békét kötnek. A szerződés szimbólumaként egy kőrakást emelnek, amelyet Jákob ősatyánk héberül nevez el ("Gal-ed" = tanu-kőrakás), míg Lábán arámi nyelven "szahaduta"-nak nevezi el ugyanazt. Ez a szó egyébként az első nem héber kifejezés a Bibliában.
Amikor Jákob fia, József felnő, Egyiptomba kerül, ahol végül is Egyiptom alkirályává teszik meg. A hét szűk esztendő során József testvérei arra kényszerülnek, hogy Egyiptomból hozzanak maguknak gabonát, és ebből kifolyólag Józseffel, mint Egyiptom alkirályával kell tárgyalniuk. Ugyanakkor nem tudják, hogy a saját testvérük ül velük szemben a trónon, hiszen József a nevét is és a kinézetét is "egyiptomosította". Sőt, egyiptomi nyelven beszélt, mivel azt olvassuk (Bresit 42,23): "És nem tudták [a testvérek], hogy József hallgatja [érti] őket [amit egymás közt beszének], mert tolmács volt közöttük."
A Bírák könyvéből azt is megtudjuk, hogy nyelvjárásbeli különbségek is voltak a törzsek között. A 12. fejezet Efrájim törzse és Gilad lakossága közötti harcról számol be. A Gilad-beliek lezárták a Jordán átkelőit, de néhány Efrájim-beli megpróbált átszökni. Amikor a Gilad-beliek azt feltartóztatták őket, azt állították magukról, hogy nem is efrajimiták. De az ostromlók könnyen lebuktatták őket, mert azt kérték tőlük (12,6), hogy mondják ki azt a szót, hogy "sibbolet" ('kalász'). De ezt a kérést nem tudták a magukat álcázni próbáló efrajimiták teljesíteni, mivel az ő dialektusukban valószínűleg nem létezett az [s] hang, helyette [sz] mondtak, "szibbolet"-et.
(Ehhez hasonló az az állítólagos történet, amely szerint a második világháború alatt Angliában a magukat holland emmigránsoknak kiadó német kémeket azzal buktatták le, hogy nem voltak képesek holland kiejtéssel kimondani Hága kikötővárosának, Scheveningen-nek a nevét, amely szó négy holland hangtani jellegzetességet is tartalmaz egyszerre.)
Néhány száz évvel később, i.e. 701-ben az asszir király ostromolta Jeruzsálemet. Az asszirok a városfalon kívülről héberül ("júdeai nyelven") üzentek az ostromoltaknak, hogy adják meg magukat. Mire az ostromlottak vezetői azt kérték az ostromlóktól, hogy inkább arámi nyelven kommunikáljanak (2Királyok 18,26), hiszen nem akarták azt, hogy Jeruzsálem népe a városfalakról értse a diplomáciai tárgyalásokat. Ez a történet is mutatja azt, hogy ekkor már nem az akkád, hanem a héberhez még közelebbi rokon arámi nyelv válik a térség diplomáciai nyelvévé.
De ekkor a júdeaiak (a zsidóság) anyanyelve a héber volt. Alig kétszáz évvel később, a babilóniai fogság alatt, a nép egy jelentős része már áttér az arámira, és több mint ezer éven keresztül ez lesz a nép többségének az anyanyelve. Az irodalom nyelve továbbra is a héber marad, a héber nyelv különböző történeti korszakait tükrözik például a fogság után keletkezett bibliai könyvek vagy a Misna. Viszont egyre több mű keletkezik a nép nyelvén, így például két bibliai könyv (Dániel és Ezra) jelentős része is arámi nyelven íródott. A liturgiában is megjelenik az arámi (pl. a kaddis vagy a széder-estét bevezető Ha lachma anja... esetén). A Misnát követő korban pedig mind a Babilóniai, mind a Jeruzsálemi Talmudnak az arámi lesz a fő nyelve, akárcsak sok midrásnak.
Eszter könyvében többször is olvashatjuk (pl. 1,22 ; 3,12 ; 8,9), hogy a király elküldi a rendeletet, "minden népnek a maga írása és a maga nyelve szerint". Aki jár Izraelben, az tapasztalhatja azt, amit ma Európában már nem tapasztalunk, hogy tudniillik "ahány nyelv, annyi írás" (héber, arab, angol, orosz, néha pedig görög, kopt, szír és etióp).
Ennek megfelelően, a zsidó nép a babilóniai fogság után nem csupán az arámi nyelvet, de az arámi írást is átveszi, és ez lesz a ma használatos héber kvadrátírásnak az alapja. Igaz, a Babiloniai Talmud Megilla traktátusa szerint már a kőtáblákat is kvadrátírással írták (ktav asuri), de ezt követően a nép átváltott a fogság előtti "paleo-héber" (ktav ivri) írás használatára, és csak a fogság után tértünk vissza az eredeti íráshoz.
A középkorban a zsidó nép újból nyelvet váltott, és az arámi mellett megjelent a judeo-görög, a judeo-latin, a judeo-ófrancia, a judeo-német (a jiddis nyelv alapja), a judeo-olasz, a judeo-spanyol (azaz a ladino, az igazi szfárádiak nyelve), a judeo-arab (amely nyelven született a legtöbb középkori zsidó filozófiai mű), a judeo-perzsa, és így tovább... De ez már egy másik történet.