Bevezetés
========

Trumá hetiszakaszával (2Mózes 25,1 - 27,19) kezd?dik a Szentély építésének a leírása. A sok technikai részlet között a hetiszakaszunk a következő micvákat ismerteti, legalábbis a Széfer ha-Chinuch számítása szerint:

95. A Szentély építésének a micvája
96. A Frigyláda rúdjait tilos kihúzni a Frigyláda gyűrűiből
97. A színkenyér és a füstölőszer elhelyezésének a tilalma

A 96. micva magyarázatában a Széfer ha-Chinuch kifejti, hogy két fajta parancsolat közt különbséget kell tennünk. Az egyik típusba tartoznak azok, amelyek csupán egy adott korban voltak érvényben: leggyakrabban kizárólag a pusztai vándorlás nemzedékére vonatkoztak. Ezeket úgy nevezzük, hogy "olyan micvák, amelyek nem vonatkoznak a nemzedékekre" ('micvot se-einan nohagot lidorot'). A második típusba tartoznak a "valódi", nem csupán "egyszer használatos" micvák, amelyb?l van 613. Ezek azok a micvák, amelyek "[minden] nemzedékre érvényesek" ('micvot ha-nohagot le-dorot').

A 95. micva, a Szentély építésének a kötelezettsége, akkor áll fenn, ha Izrael (a zsidók) többsége Izrael földjén van, és nem az egyénre, hanem az egész közösségre vonatkozik. A másik két micva pedig akkor érvényes, ha létezik Szentély, és reméljük, hogy minél hamarabb visszaáll ez az állapot.

De erre visszatérünk a jövő héten. Most a múlt heti micva tárgyalását fejezzük be, amely a többségi vélemény követésének a kötelezettségéről szólt.

A halákha, a zsidó vallásjog, feltételez egy "ideális állapotot", amikor a halákha minden fejezete aktuális, nem csupán elméletben, hanem a valóságban is. Ez akkor következik be, ha a nép többsége Izrael földjén él, fennáll a Szentély, mód van az áldozatok bemutatására, továbbá nincs külső elnyomó hatalom, amely korlátozná a zsidó jogszolgáltatást. A halákhikus irodalom egyik része erről az állapotról szól, a másik része pedig arról, hogy mi a teendő, ha nem ez a helyzet. Például a fentebb vázolt, Szentéllyel kapcsolatos parancsolatok egyszerűen az aktualitásukat vesztik azokban a történelmi átmeneti időszakokban, amikor nem létezik Szentély (az
elmúlt 1933 évben, valamint mindaddig, amíg vissza nem áll az "ideális állapot").

Ennek az "ideális állapotnak" a része a Szanhedrin léte is, amely -- mint arról már volt szó -- az a 70+1 fős legfelső jogi testület, amely egyrészt jogosult a törvények értelmezésére, másrészt a legfelsőbb fellebbezési fórum, és az egyetlen bíróság, amely akár halálos ítélet kiszabására is jogosult.

Ha a mai magyar jogrendszerhez akarjuk hasonlítani a halákhát, talán azt mondhatjuk, hogy a törvényhozó hatalmi ágnak (Országgylűés) a megfelelője I-ten, azzal a különbséggel, hogy örök törvényeket hozott, és nem változtatja meg őket. A Szanhedrin viszont egyszerre tölti be a Legfelsőbb Bíróságnak mind a bíráskodási, mind a törvényértelmezési hatáskörét. Sőt, kicsit szélesebb annál, mert rabbinikus rendeleteket (ld. "Jitro, 33. Az atya és az anya tisztelete" fejezet) is hozhat az egész népre vonatkozóan, ilyen módon a kormány azon funkcióját is betölti, amely szerint jogosult rendeleteket hozni (amelyek értelemszerűen alacsonyabb szintű jogszabályok, mint a törvények). Végezetül, a helyi rabbik, akárcsak a települési önkormányzatok, szintén hozhatnak rendeleteket, de ezek csupán helyi érvényességgel bírnak, csak egy közösségre érvényesek. Ma, hogy nincs központi hatalom (Szanhedrin), egy-egy rabbi döntése, rendelete csupán akkor terjed el az egész zsidóságban, ha azt más közösségek (más közösségek rabbijai) önként magukra veszik.

Ahhoz, hogy valaki a Legfelső Bíróság tagja legyen, két feltételnek kell eleget tennie: egyrészt megfelelő formális végzettséggel (pl. jogi diplomával, bírói szakvizsgával,...) kell rendelkeznie, másrészt valamilyen testületnek őt a Legfelső Bíróság tagjává kell választania. Hasonlóképpen, ahhoz, hogy valaki a Szanhedrin tagjává váljék, megfelelő tanulmányokat és tudást kellett felmutatnia, valamint rendelkeznie kellett az ún. "szmichá"-val, amely feljogosította őt, hogy a testület tagjaként itélkezzen bármely kérdésben.

A "szmicha" eredetileg "kézrátétel"-t jelentett, ilyen módon avathatta "rabbi"-vá a jelöltet egy olyan személy, aki maga is rendelkezett szmichával, maga is rabbi volt. A másik feltétele a szmichának az volt, hogy azt Izrael földjén kellett átadni. A "szmicha" láncolata a hagyomány szerint Mózesig megy vissza, de a Szentély pusztulását követően néhány évszázaddal megszakadt. A babilóniai mestereket már nem "rabbi"-knak, csupán "ráv"-oknak nevezték, mivel ők nem rendelkeztek szmichával.

(A mai rabbik mai szmichája az eredeti szmichának csupán "másolata". A középkorban újították fel a "szmicha" és a "rabbiság" intézményét, az ókori mintára, viszont fontos hangsúlyozni, hogy a mai rabbik nem rendelkeznek azokkal a jogokkal, amelyekkel az ókori rabbik rendelkeztek. Bizonyos körülmények között fel lehetne újítani a "valódi" szmicha és a "valódi" rabbiság intézményét is, de erre -- több próbálkozás ellenére sem -- került sor mind a mai napig. Így ma nem létezik "valódi" szmichával
rendelkező rabbi, és ennek következtében nincs Szanhedrin sem, vagyis például földi bíróság nem mondhat ki elvben halálos ítéletet.)

Ennyi bevezető után rátérhetünk a szövegre:
 

Szöveg (folytatás)
==============

A micva gyökereiről: azért lett ez [a micva] megparancsolva a számunkra, hogy erősítsük általa a hitünket. Mert ha azt a parancsolatot kaptuk volna, hogy "úgy tartsd meg az egyes micvákat, ahogyan képes vagy felfogni az adott törvény valódi célját", minden egyes zsidó azt mondaná: "a véleményem szerint ennek és ennek a részletnek az igazsága így és így van". És még ha az egész világ az ellenkező módon teljesítené is [az adott parancsolatot], nem állna jogában a saját véleményével ellentétesen cselekedni. (1) És ebből pusztulás (katasztrófa) (2) származna, mert a Tórából sok Tóra lenne (3), hiszen mindenki a saját tudatának a korlátai szerint döntene.

De mivel azt a parancsolatot kaptuk meg, explicit formában, hogy a bölcsek többségének a véleményét fogadjuk el, egyetlen (egységes) Tóránk van, mindannyiunknak. És ez az, ami fenntart bennünket, és nem szabad elfordulnunk a [bölcsek] véleményétől, legyen szó bármilyen kérdésről. (4)

Amikor a [rabbik által értelmezett] parancsolatokat követjük, I-ten rendeletét teljesítjük ki. És ha esetleg -- ne'adj I-ten -- alkalomadtán nem az igazságot fogalmazták volna meg a bölcsek (5), a bűn (a felelőség) őket terheli majd, nem pedig bennünket. És ez az a téma, amelyet a [bölcseink,] emlékük legyen áldássá, felvetettek a [Babiloni Talmud] Horájot traktátusában (6), miszerint ha egy Béit Din (7) tévedett, és az egyén a bíróság véleményét követve cselekedett, akkor a Béit Din-nek kell engesztelő áldozatot bemutatnia, nem pedig az egyénnek; kivéve néhány esetet, amelyet ott részleteznek.

A micva részletei, például: különbségek vannak abban, hogy [mi számít] többségnek polgári perek (diné mamonot) és a büntető perek (diné nefasot) (8) esetében: diné nefasot (büntetőper) esetében minősített többségre van szükség. És [legalább] bizonyos létszám szükséges a diné nefasot tárgyalásához, tekintve, hogy a többség szerint kell eljárnunk, de az mégsem lenne helyén való, ha valakit két bíró döntése szerint végeznénk ki, aki a többséget alkotja a [harmadik] bírával szemben.

És azt is mondták [a bölcsek], emlékük legyen áldássá, hogy a többséget alkotóknak szmichával kell rendelkezniük, amely tanúság a számukra arról, hogy ők tanult, bölcs és "hibátlan" emberek, akik alkalmasak minden [jogi] kérdés tárgyalására. [Hiszen nem lenne helyes] embereket kivégezni olyan bírák ítéletei által, akikből hiányzik a bölcsesség, és [könnyen] tévedhetnek, márpedig a [téves] kivégzést nem lehet jóvátenni.

[További különbségek a két fajta per között:] Diné nefasot esetében az, aki a [vádlott] érdekében szólt, nem gondolhatja meg magát, és nem hozhat érvet [a vádlott] bűnössége mellett, ami nincs így a diné mamonot esetében. A diné nefasot legelején a bíróság egyik tagja a vádlott érdekében szól (9), és aki ezáltal [automatikusan] kizárja magát azok közül, akik a vádlott ellen szólhatnak. Mindenki, akár a mester, akár a tanítvány, érvelhet az ártatlansága mellett. Mindez, és további részletek a [Talmud] Szanhedrin traktátusának vége felé vannak [kidolgozva].

A micva érvényes mindenhol és mindig, férfiakra és n?kre egyaránt. És aki áthágja, azaz nem követi a többséget, az egy cselekvő parancsolatot szeg meg, és a büntetése nagyon súlyos, mivel ez [a parancsolat] az az oszlop, amelyen az egész Tóra nyugszik.
 
 

Lábjegyzetek
===========

(1) Egy régi vicc, amely megvilágítja a lényeget: Egy pasas az autópályán a baloldalon, rossz irányba autózik. A rádió bemondja, hogy "vigyázat, mert egy őrült a menetiránnyal ellentétesen halad az M7-es Balaton felé vezető sávjában". Mire a pali az mondja a feleségének: "Egy őrült??? Mindegyikük!"

(2) Szó szerint "churban", ami a Szentély pusztulására is használt kifejezés.

(3) Fordíthatnánk úgy is, hogy "mert a tanításból sok tanítás lenne". A zsidóság egyik hitelve szerint az I-ten által adott tanítás, a Tóra egységes és örök. Ennek nem mond ellent az, hogy a lényeget nem érintő részletkérdésekben különböző földrajzi területeken különböző szokások alakultak ki. A bevezetőben említett hasonlatot felhasználva: a törvény egységes, annak az értelmezéséről egy konszenzust kell kialakítani (erre való a többségi elv), és ezen felül, a helyi önkormányzatok hozhatnak olyan, helyi érvényességű rendeleteket, amelyek nem mondanak ellent a országos hatáskörű törvényeknek.

A zsidóság néhány, a XIX. században létrejött irányzata éppen azt hirdette, hogy mindenkinek jogában áll a saját véleménye, a felnőtt gondolkodásmódja és az erkölcsi érzéke szerint értelmezni és betartani a törvényt. De ezen irányzatok is abba az irányba mozdultak el a XX. század során, hogy az individualizmus rovására egységesebb vallásgyakorlatot követő közösségeket hozzanak létre. Mert ők is felismerték, hogy a zsidó vallás egyik kulcsfontosságú gondolata a közösség, amely nélkül az egyén
nagyon hamar felolvadna a környező tágabb társadalomban.

(4) Izgalmas kérdés, amely szintén az Arachim szemináriumok visszatérő témája, hogy vajon meddig tart a rabbik kompetenciája. Csupán halákhikus kérdésekben vagyunk kötelesek a véleményüket követni, vagy akkor is, ha például pénzügyi befektetésekben és orvosi műtétek alkalmával adnak tanácsot (mint néhány chászid rebe), vagy a politikai véleményünket szeretnék formálni (ld. pl. Izraelben)?

(5) Azaz eltértek volna az i-teni gondolattól, nem azt a felfogást "szavazták volna meg", amely a törvényalkotó eredeti szándéka lett volna. Mint az több Arachim szemináriumon is elhangzott, kérdés egyáltalán, hogy lehetséges-e ez. Van olyan talmudi forrás, amely szerint egy rabbinikus vita során mindkét vélemény "az élő I-ten szava". Ezt úgy lehet értelmezni, hogy ezekben a kérdésekben I-tennek nem az volt a célja, hogy így vagy úgy tartsuk meg a parancsolatokat, csupán az, hogy a rabbik elfogadják a két, egyaránt "helyes" vélemény közül bármelyiket, és innen kezdve a zsidók ahhoz ragaszkodjanak. Ha úgy tetszik, a rabbik vitája és "záró szavazása" a
Tóra-adás utolsó fázisa, és az ember I-ten társává válik a Kinyilatkoztatás folyamatában. További létező felfogásokról ld. az Arachim-előadásokat.

(6) Horajot 2a, stb., ill. 4b, stb. A Talmudról és a traktátusairól egy későbbi fejezetben szólunk.

(7) Beit Din = rabbinikus bíróság, ld. "Jitro 33. Az atya és az anya tisztelete" c. fejezetet.

(8) Diné mamonot: polgári per, szó szerint "pénzről [szóló] per". A felperes pénzt próbál "kihajtani" az alperesből, valamilyen jogcímen (például kártérítés).

Diné nefasot: büntető per, szó szerint "emberéletről [szóló] per". Valamilyen bűncselekmény miatt vádolnak meg valakit, akit, ha a bűnössége bizonyítást nyer, a büncselekménytől függően, botütésre vagy halálbüntetésre itélhetnek.

A halákha egy sor olyan szabályt vezet be, amely megnehezíti diné nefasot esetében a halálos itélet kimondását. Alapelve az, hogy jobb dolog a bűnöst, bizonyítékok és meggyőző érvek hijján futni hagyni, mint az ártatlant elitélni (kivégezni). Diné mamonot esetében ezek a szigorítások nem léteznek, mert egyrészt tévedés esetén könnyebb utólag jóvátenni az ítélet konzekvenciáit. Másrészt, mivel két peres félről van szó, ha az egyiknek kedvezünk, az automatikusan kedvezőtlen a másik félnek. Az egyedüli elv az, hogy a bizonyítás terhe a felperesen van, azon, aki a pert kezdeményezte, és pénzt szeretne "kihajtani" a másikból ('ha-moci me-chavero, alav ha-reaja').

(9) A Béit Din egyik tagja így üdvözli őt: "Ha nem követtél el gyilkosságot (ill. azt, amit a tanuk állítanak), akkor nem kell semmitől se tartanod". (V.ö.: bSzanhedrin 32a, ill. Misne Tora, Hilchot Szanhedrin 10,7.)
 
 

Fogalmak
========

Szmicha: Kézrátétellel történő rabbivá avatás, bizonyos jogkörökkel történő felruházás. Az "eredeti" ókori szmicha felhatalmazta az illetőt, hogy részt vegyen teljes jogkörrel a Szanhedrin, a legfelső bíróság munkájában. A mai rabbi szmichája arra hatalmazza fel őket, hogy tanítson ("jore-jore" = a tanítása tanítás), illetve egy második fokozat arra, hogy halákhikus döntvényeket hozzon és itélkezzen ("jadin-jadin" = az ítélete ítélet).

Diné mamonot: polgári per, szó szerint "pénzről [szóló] per". A felperes pénzt próbál "kihajtani" az alperesb?l, valamilyen jogcímen (például kártérítés).

Diné nefasot: büntető per, szó szerint "emberéletről [szóló] per". Valamilyen bűncselekmény miatt vádolnak meg valakit, akit, ha a bűnössége bizonyítást nyer, a büncselekménytől függően, botütésre vagy halálbüntetésre itélhetnek.
 

---------------------------------------------------
Bíró Tamás, Arachim, Magyarország, Széfer ha-Chinuch program
http://www.let.rug.nl/~birot/arachim/
birot@let.rug.nl
Kérdéssel, javaslattal es címváltozással kapcsolatban forduljon Bíró
Tamáshoz.
A fenti írás szabadon terjeszthet? a forrás megjelölésével.
----------------------------------------------------