Bevezetés
=========

Tecave hetiszakasza (2Móz. 27,20 - 30,10) törvényei a Szentély működésének a részleteivel, a papi öltözékkel és egyes áldozati fajtákkal foglalkoznak.

A Szentéllyel kapcsolatos szakaszok meglehetősen nagy részét teszik ki a Tórának, és látszólag teljesen érdektelenek a mai zsidóság szempontjából. Vajon tényleg így van ez?

A Tórából a sivatagi vándorlás korának pusztai szentélyét, a "Gyülekezés Sátrát" ismerhetjük meg. A honfoglalást követően is ez a "vándor-szentély" szolgálja a népet még több száz évig. Amikor Dávid körülbelül 3000 évvel ezelőtt elfoglalja Jeruzsálemet, felvetődik az állandó, kőből épült szentély gondolata, de ezt csak fia, Salamon valósíthatja meg (kb. i.e. 960. körül). Ez az ún. Első Szentély közel 400 évig állt fenn, egészen addig, amíg i.e. 587-ben az Újbabiloni Birodalom, Nebukadneccár király vezetésével, el nem foglalja Jeruzsálemet, el nem hurcolja a népét, és le nem rombolja a Szentélyt. Erről szólnak Jeremiás Siralmai, amelyet Tisa be-Av-kor a
Szentély lerombolásának emléknapján olvasunk fel. A Babiloni Fogság akkor ér véget, amikor i.e. 539-ben Kürosz (Ciros, Kores) perzsa király elfoglalja Babilont, megdönti az Újbabiloni Birodalmat, és a rendeletében megengedi a zsidóknak, hogy visszatérjenek az országukba. A Második Szentély építése i.e. 516. körül fejez?dik be. Ez az a Szentély, amelyben lezajlott a chanukkai csoda (i.e. 167. körül), és amelyet amikor Nagy Heródes átépített (i.e. 10 körül), az a mondás született, hogy "aki nem látta a Szentélyt, nem látott még valódi szépséget az életében".

A Második Szentélyt i.sz. 70-ben rombolták le a rómaiak, a 66-70. közt lezajló felkelés leverésének záróaktusaként. (A Masszada-i erődítmény védői még több évig tartották magukat.) Az ostromlott Jeruzsálemből kalandos körülmények közt menekítették ki tanítványai rabbi Jochanan ben Zakkaj-t, aki előrelátta a pusztulást, és elérte a római vezérnél, hogy Javnében, ebben a kis tengerparti városkában a mai Tel Aviv-tól délre, új tanházat hozhasson létre. Így mentette át a zsidó vallást az új korszakba, amelyben a kultikus élet többé nem a Szentély köré szerveződik. A javnei bölcsek dolgozták ki a következő évtizedekben a zsidó vallás új formáit: így
például a szentélybeli áldozat szerepét leginkább az ima, a "szívbeli szolgálat" veszi át. Az itt kidolgozott elvek határozzák meg a mai zsidóság képét, egészen addig, amig újra fel nem épül a Szentély, és vissza nem állhat az eredeti rend, az előző héten leírt "ideális állapot".

De mi volt a Szentély szerepe abban a korban, amikor fennállt? Erről szól az eheti részletünk. Elterjedt tévhit, hogy az áldozatok célja a vezeklés, a bűnökért való engesztelés szerzése. Valójában a Szentélynek ennél jóval tágabb volt a szerepe. I-ten földi "lakhelye" ("És készíts nekem Szentélyt, hogy lakozzam közöttük", 2Móz. 25,8), vagy az a hely, amely par excellence alkalmas az I-ten és ember közötti kapcsolat létesítésére.

A zsidó vallás szeret térben és időben egyes pontokat megjelölni olyan dolgokra, amelyek ettől függetlenül is kötelezőek. Például a bűneinket megvallani és megtérni I-tenhez állandó kötelezettségünk, mégis Jom Kippur, ill. az azt megelőző időszak "különösen alkalmas erre", vagyis a megtérés (tsuva) ekkor kap kiemelt szerepet. Az öröm, a vidámság is fontos, mégis egyes ünnepeken (Purimkor, Szimchat Torakor,...) nagyobb hangsúlyban részesül. Az egyiptomi kivonulásról meg kell emlékeznünk életünk minden napján, de Peszach olyan időszak, amely ennek a gondolatnak lett szentelve. Hasonlóképpen kapott kiemelt szerepet a Szentély, függetlenül attól, hogy Szentélytől függetlenül is módunkban áll, sőt kötelezettségünk kialakítani a kapcsolatunkat I-tennel.

Amikor fennállt a Szentély, ezen kapcsolat kifejezésének a leglátványosabb módja az áldozatbemutatás volt. Az áldozatoknak sok fajtáját különböztetjük meg. Voltak közösségi áldozatok, amelyeket a papok (kohaniták, Áron leszármazottai) intézményesen és az egész nép nevében mutattak be, és voltak egyéni áldozatok, amelyeket egyes egyének hoztak. (Utóbbiak bemutatása is a kohaniták feladata volt, és az áldozatot hozó zsidó átadta az áldozati állatát a papoknak.) Voltak kötelező áldozatok, amelyeket adott szituációban, bizonyos feltételek fennállása esetén, mindig be kellett mutatni, és voltak önkéntes felajánlásból hozott áldozatok. Megkülönböztethetünk továbbá állandó áldozatokat, amelyeket minden nap bemutattak, ünnepi áldozatokat (szombati, az újholdhoz kapcsolódó, valamint az öt tórai ünnephez kapcsolódó áldozatok), valamint alkalmi áldozatokat.

Az egyén által hozott, kötelező alkalmi áldozatoknak is sok fajtája van. Ezek bizonyos szituációkhoz kapcsolódnak, amelyek az ember (főleg az ókori ember) életében adódhatnak. Áldozatott mutatott be például a nő a szülést követően, a betért a betérés folyamatának a részeként, az, aki bizonyos fogadalom teljesítését fejezte be, vagy az, aki leprából gyógyult meg. Tekinthetjük ezeket az áldozatokat bizonyos folyamatok rituális lezárásának vagy a hála kifejezésének is. De semmiféleképp se bűntetésnek, vagy engesztelés-szerzésnek. (Az ünnepi áldozatoknak se volt engesztelő szerepe, így például a húsvétot megelőző bárányáldozatnak se, egyedül a Jom
Kippur-i áldozatok egyik speciális elemének, az ún. "bűnbaknak". Az utóbbi engesztelő szerepe viszont az ünnep tartalmából ered, nem pedig abból, hogy az áldozatoknak általában engesztelő szerepe lett volna.)

Ebbe a sorba, az egyén által hozott, kötelező alkalmi áldozatok csoportjába tartoznak a bűn- és vétekáldozatok is, amelyeket bizonyos típusú vétkek után kellett hozni. Fontos, hogy ezek olyan bűnök voltak, amelyeket az illető a tudta vagy a szándéka nélkül (sogeg) követett el; a szándékosan elkövetett bűnök (mezid) általában valódi büntetést vontak maguk után. Az áldozat-bemutatásnak feltétele a megbánás, és elsősorban megelőző és pedagógiai szerepe volt: az áldozattal járó herce-hurca miatt az
emberek figyeljenek oda, hogy véletlenül se kövessék el ezeket a bűnöket, és ha mégis elkövetik, akkor jobban figyeljenek oda legközelebb. Vagyis az áldozatbemutatásnak nem volt igazából bűntető-aspektusa, de ugyanakkor az akaratlanul elkövetett vétkektől se lehet teljesen eltekinteni.

Visszatérve a kiindulási kérdésre: vajon akkor manapság tényleg érdektelenek-e a Tóra azon szakaszai, amelyek a Szentéllyel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak? Tény, hogy jóval kevesebben foglalkoztak az elmúlt 1500 évben a halákhának ezekkel a fejezeteivel, mint a mindennapok szempontjából is releváns kérdésekkel. Sok fontos törvénykódexből kihagyták őket, akárcsak más, manapság nem aktuális kérdéseket. Ugyanakkor mások továbbra is behatóan foglalkoztak-foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel,
sőt manapság Izraelben komoly reneszánsza van a Szentéllyel kapcsolatos halákháknak. Ugyanis hiszünk abban, hogy eljön még az a kor, amikor ezek újból relevánsak lesznek. Továbbá, addig is, érdekes, és főleg értékes az ezzel a kérdéssel való foglalkozás.

A zsidóságban ugyanis a legfontosabb tevékenység a tanulás, azon belül is a legértékesebb a nem érdekből, csupán a tanulás értékéért végzett tanulás. És mi más lehetne érdekmentesebb manapság, mint a Szentély halákháival való foglalkozás?
 
 

Szöveg (részlet):
================
 

A kohénok meg lettek parancsolva (1), hogy egyék meg bizonyos áldozatok húsát, mint például a bűnáldozat és a vétekáldozat [esetén], amint meg van mondva róluk (2Móz. 29,33): "és egyék meg azt, amellyel engesztelést végeztek" (2). És azt mondták [a bölcsek], emlékük legyen áldássá (bPeszáchim 59b): "a kohaniták esznek [az áldozatból], miközben [az áldozati állat eredeti] tulajdonosai szereznek engesztelést [a bemutatott áldozat révén]". ... És a dolog lényege az, hogy a bűn- és vétekáldozatok húsá[nak a nagy részé]t a kohaniták férfiai fogyasztották el a Szentély udvarában ...

És ehhez a pozitív (cselekvő) micvához tartozik az is, hogy elfogyasszák [a kohénok] a nekik járó részt azokból az áldozati fajtákból, amelyeket "kisebb szentséggel rendelkező áldozatoknak" nevezünk (v.ö. mZevachim 5), valamint az önkéntes adományokból ("truma").

De van egy különbség a bűn- és vétekáldozat elfogyasztása, valamint az egyéb típusú áldozatok elfogyasztása között. Mert a bűn- és vétekáldozat esetében az áldozatként bemutatott állat] tulajdonosa akkor szerez magának engesztelést, amikor a kohénok elfogyasztják az áldozatot (3) .... Míg a többi esetben nem lesz attól több vagy kevesebb, se nem az áldozatot bemutató [papnak], se nem az áldozatot felajánló [tulajdonosnak], hogy azt elfogyasztja a kohén (4).

A micva gyökereiről. Az alapelv az esetünkben az, hogy minden áldozati aktus célja az, hogy a gondolatainkat és a szándékainkat a jóra irányítsa, hogy szerénységre tanítsa a gőgös lelkünket, és hogy megerősítse az értelmünket a micvák [felfogására]. ... És ezért a bűn engesztelése attól attól függ, hogy megbecsüljük-e az áldozat húsát. Vagyis maguknak a [szentélybeli] szolgálatot végzőknek kell azt elfogyasztaniuk, nem pedig továbbadni a szolgáiknak vagy kutyáiknak, netán eladni [boltban] bármely vásárlónak. Hasonlóképpen, a tisztelet [jele] az is, hogy szent helyen fogyasztják azt el (5), valamint hogy nem hagyják [a húst] sokáig állni, nehogy megromoljon és bűzt árasszon... (6)
 
 
 

Lábjegyzetek:
=============

(1) Figyeljük meg, hogy ez most egy olyan parancsolat, amely csupán a kohén férfiakra vonatkozik, és csak akkor, amikor a Szentély fennáll.

(2) A bibliai verset másként értelmezik egyes magyar Biblia-fordítások. Ezek az "aser kupar bahem" ('aki / amely megengeszteltetett általuk') mellékmondatot a
kohanitákra értelmezik, t.i. hogy azok egyenek belőle, akik után engesztelőáldozatot hoztak, azaz a "felszentelt" papok.

(3) Vagyis az áldozat elfogyasztása szerves része az áldozat bemutatásának.

(4) Vagyis ezekben az esetekben annak, hogy a kohén elfogyasztja az áldozatként bemutatott állat husát, csupán az a szerepe, hogy a papok ezáltal élelemhez jussanak. A Lévi-törzs tagjai (a leviták, akik "segédpapként" szolgáltak), ill. Áron leszármazottai (a kohaniták) nem kaptak földet, viszont egy sor rendelkezés intézkedik arról, hogy élelemhez jussanak.

(5) Nem pedig a Szentélyen kívül.

(6) Érdekesség, hogy ez a micva azon kevesek egyike, ahol a Szefer ha-Hinuch eltér Maimonides felsorolásától. Ezt a micvát Maimonides ugyanis, amint a Hinuch szerzője megjegyzi a legvégén, nem sorolja be önállóan a 613 parancsolat közé, csupán a többi parancsolatot kiegészítő információnak tartja.
 
 

Fogalmak:
========

Leviták: Lévi Jákobnak volt a harmadik fia, Mózes és Áron őse. Az aranyborjú-történetet követően válnak papi törzzsé. Ebből kifolyólag nem kapnak földterületet, amikor Izrael földjét felosztják a törzsek között, hanem a Szentélyben végeznek szolgálatot, és más városokban vesznek részt az adminisztrációban, stb. A nép cserébe különböző adónemekkel, például tizeddel, gondoskodik róluk.

Kohénok (kohaniták): Áron leszármazottai, papi nemzetség, Lévi törzsén belül. A Szentélyben szolgáltak, és egy sor áldozati aktust csak ők végezhettek el. Közülük, legtöbbször egy adott családnak a tagjai közül, került ki a főpap (kohén gádol).

Sogeg: Aki úgy követ el egy bűnt, hogy nem tehet róla (nem tud a parancsolatról, vagy nem tudja, hogy a parancsolatban leírt körülmények fennállnak, vagy a körülmények a parancsolat megszegésére kényszerítik őt). Általában enyhébb elbírálásban részesül, mint a mézid.
 

Egy vicc a "sogég" fogalmának a megvilágítására: egy szombat délelőtt a jesiva (talmudi főiskola) vezetője azon kapja három bócherét (tanítványát), hogy a vécében dohányoznak. Az első azzal védekezik, hogy "nem tudtam, hogy tilos szombaton dohányozni". A második azzal védekezik, hogy "nem tudtam, hogy épp szombat van". A harmadik pedig azzal, hogy "nem tudtam, hogy itt van a jesiva vezetője".

Mézid: az, aki úgy követ el bűnt, hogy teljes mértékig tisztában van azzal, hogy bűnt fog elkövetni, és azt szándékosan teszi. A megítélése sokkal súlyosabb, mint a sogeg-é.
 
 
 
 

---------------------------------------------------
Bíró Tamás, Arachim, Magyarország, Széfer ha-Chinuch program
http://www.let.rug.nl/~birot/arachim/
birot@let.rug.nl
Kérdéssel, javaslattal, címváltozással kapcsolatban forduljon Bíró
Tamáshoz.
A fenti írás szabadon terjeszthet? a forrás megjelölésével.
----------------------------------------------------