Bevezetés
========

A nyári szünet, majd a nagyünnepek után, a Tóra első hetiszakaszával, Parasat Bresit-tel (1Móz. 1,1-6,8) folytatjuk a Széfer ha-Chinuch programot. Múlt vasárnap, Szimchat Tora alkalmával, elolvastuk a zsinagógában a Tóra utolsó szakaszát (Ve-zot ha-bracha) az ötödik könyv (Dvarim, Deuteronómium, Második Törvénykönyv) végéről, és mindjárt hozzávettük az első könyv (Bresit, Genezis, Teremtés könyve) elejét. A Tóra zsinagógai felolvasása és tanulása ugyanis egy soha véget nem érő körforgás, és nem lehet az az érzésünk, hogy "befejeztük a felolvasást".

Az egész Tóra, az első könyv elejétől (a világ teremtése) az utolsó könyv végéig (Mózes halála a honfoglalás megkezdése előtt), közel 2500 év eseményét meséli el. Ezen időszak 95%-a az első könyvben van leírva. A második (Smot, Exodus, Kivonulás könyve), harmadik (Vajikra, Leviticus, Papi törvénykönyv) és negyedik (Bamidbar, Numeri, Számok könyve) könyvek az egyiptomi fogság végét, ill. a kivonulás és a negyven éves vándorlás eseményeit mondják el, míg az egész utolsó könyv kizárólag az utolsó hónapokra koncentrál. Visszatérve az első könyvre, annak első hetiszakasza önmagában másfél évezredet lefed, vagyis, legalábbis években mérve, ezen a héten felolvassuk a tórai történelem többségét.

Sorozatunk régebbi olvasói számára nem meglepő az, hogy a tórai könyv neve (Brésit) azonos az első hetiszakasz nevével, hiszen mind a könyveket, mind a hetiszakaszokat az első mondatokban található első jellegzetes szóról nevezték el:

1,1: Bresit bara Elokim et ha-samajim ve-et ha-arec. Kezdetben teremtette I-ten az eget és a földet.

A 24. zsoltár 1. versében azt olvashatjuk, hogy "az Ö-ökkévalóé a föld, és mindaz, amely megtölti azt", míg a Hallel-ból ismert 115. zsoltár 16. verse szerint "az ég az Ö-ökkévaló ege, de a földet odaadta az ember fiainak".

[Amikor valaki például egy könyvbe beírja a saját nevét, jelezve azt, hogy a könyv az övé, a saját név fölé szokás az első idézetet is beírni. Ezzel ismerjük el azt, hogy a könyv csak "látszólag" az enyém, mert végeredményben minden a Teremtőé.]

A két idézet közötti ellentmondás feloldására sok javaslat született a rabbinikus irodalomban. Az általános felfogás szerint a földnek is I-ten a végső birtokosa, de vagy ideiglenes letétként (pikadon) van az az embernél, vagy -- más megfogalmazás szerint -- az ember I-ten megbízottjaként felügyel a földre. Hetiszakaszunkban is olvassuk az ember teremtése kapcsán (1,25):

"És megáldotta őket [az embert] I-ten, és azt mondta nekik I-ten: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt, és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely a földön csúszik."

Ebből az következik, hogy az emberiség feladata a föld megtöltése és meghódítása, azaz az uralom a teremtés mindazon része fölött, amelyet I-ten elérhetővé tett a számára. Mindezt viszont azért teheti csak meg, hogy ezáltal betölthesse az I-ten által neki szánt szerepet: azt, hogy a rábízott tulajdont őrizze. Erre is utalhat hetiszakaszunkban Káin reakciója, amikor a meggyilkolt Ábel vérét kéri rajta számon minden teremtmény valódi gazdája (4,9): "Nem tudom [hol van Ábel, a testvérem], hát őrzője vagyok én a testvéremnek?"

Igen, őrzői vagyunk a testvérünknek, és minden teremtménynek. Méghozzá fizetett őrzők ("somer szachar"), amelyre a halákha nagyobb felelőséget ró. Ha jól őrizzük a ránk bízott vagyont, jutalomban részesülünk. De ha nem, akkor számon fogják azt rajtunk kérni, és kárpótlással tartozunk az okozott kárért.

A hetiszakaszunkban olvasható két alapbűnben (az első ember és Éva eszik a tiltott fa gyümölcséből, illetve az első gyilkosság) az a közös, hogy nem vigyáztunk I-ten teremtményeire (gyümölcsre, emberre). A teremtett világ őrzésére utal a Dvarim 5,19-ben található parancsolat is: "Ha egy várost szorongatsz [ostromolsz] hosszú napokon keresztül, háborúzva ellene, meghódítandó azt, ne írtsd ki a fáit, mert abból eszel,...", amely tilalmat a Chinuch 529. micvája minden értelmetlen pusztításra kiterjeszt. Ebben az utóbbi parancsolatban a modern környezetvédő eszmék tórai ősére is lelhetünk, de annál jóval tágabb az értelme.

A legelső értelmetlen pusztítás, az első emberpár bűnének a következménye az, hogy "arcod verejtékével fogod [megmunkálni a földet és] enni a terméséből" (3,19), míg a nő "fájdalommal fog szülni fiakat" (3,16). Vagyis egy olyan világ jött létre, amelyben erőfeszítést igényel az új létrehozása, és megtanuljuk értékelni mind azt, amit I-ten hat nap alatt teremtett, és azóta is fenntart.

Fontos hangsúlyozni, hogy a zsidó hagyomány nem beszél eredendő bűnről. Mindenki a maga bűnéért felel, tehát nincs "rajtunk" az első emberpár bűne. A Tízparancsolat szerint legfeljebb három vagy négy generáción keresztül örökíthetőek a bűnök, és csak akkor, ha a következő generációk is bűnöznek: ilyen esetben az utódok bűneihez hozzájárulnak a szülők bűnei (Smot 20,5 és Dvarim 5,9). Márpedig három-négynél jóval több generáció telt el az első ember ("adam" héberül nem tulajdonnév, csak annyit jelent, hogy 'ember') és Éva (héberül: Chava) óta.

Az első emberpár bűne tehát csupán annyiban érint bennünket, hogy megváltoztak az élet körülményei. Személy szerint azt mondom, hogy az előnyünkre ! És remélem, hogy az eredeti i-teni tervben is egy ilyen világ szerepelt ! Hiszen, mint fentebb bemutattam, ebben a kemény munkával járó világban, ahol minden apróságért meg kell küzdenünk, tudjuk csak igazán értékelni a Teremtés Művének és Művelőjének a nagyságát.

Továbbá, csupán ebben a világban van értelme annak a Tórának, amelyet I-ten (a hetiszakaszunkhoz tartozó Targum szerint) már a világ teremtése előtt megalkotott. A Tóra parancsolatai ugyanis éppen azt tanítják meg nekünk, hogy a Teremtő akaratát teljesítve, miként "uralkodj[unk] a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely a földön csúszik". A mezőgazdasági törvények, az étkezési előírások, a szombati és ünnepnapi munkatilalom, a rabszolgatartás törvényei, az öltözködési törvények, mind-mind a mi világunk számára lettek alkotva már a Teremtés előtt ; nem pedig az Éden-kertbeli állapot számára, ahol az első emberpár meztelenül, munka nélkül, társadalmi szerkezet nélkül élt.

A Tóra törvényei tehát mind-mind arra tanítanak, hogy éljünk a teremtett, Éden-kert utáni világ által a számunkra nyújtott lehetőségekkel ; de ugyanakkor gyakoroljunk állandó kontrolt önmagunk, vágyaink, ösztöneink felett, és tartsuk mindig szem előtt I-ten és valamennyi teremtményének az érdekét. Az utóbbi miatt foglalta úgy össze Hillel kétezer évvel ezelőtt a Tóra lényegét, hogy "ne tedd azt, ami gyűlöletes a társadnak" (bab. Talmud, Brachot 31a).

- - -

A Teremtés könyve a világ történetét mondja el a világ teremtésétől és az első emberpár és fiainak a történetétől kezdve, Noé és a bábeli torony történetén keresztül, az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig, majd az egyiptomi fogság kezdetéig (József története). Ha a rabbinikus irodalomban különválasztjuk a halákhát (a jogrendszert) az aggádától (elbeszélesek, történetek, erkölcsi példázatok, stb.), úgy a Tórán belül is azt mondhatjuk, hogy Bresit könyve túlnyomórészt aggádikus (elbeszélő) anyagot tartalmaz. Az egész könyvben mindössze három parancsolat található a 613-ból (későbbi könyvek egyes hetiszakaszaiban ötvennél is több parancsolatot sorol fel a Széfer ha-Chinuch).

A három parancsolat közül az egyik viszont mindjárt Bresit hetiszakaszában található. Ez pedig a "pru u-rvu", azaz a "szaporodj és sokasodj" parancsolata, amelyet a fentebb már idézett versben olvashatunk (1,25):

"És megáldotta őket [az embert] I-ten, és azt mondta nekik I-ten: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt, és uralkodjatok a tenger halain és az ég madarain és minden állaton, amely a földön csúszik."

Ez a parancsolat arra szólít fel bennünket, hogy váljunk I-ten partnerévé, nem csupán a földön való uralomban, hanem már magában a Teremtés aktusában is. I-ten csupán a kezdő "lökést" adta meg, de a befejezéshez, a Föld benépesítéséhez, a mi közreműködésünk is szükséges. Létre kell hoznunk magunkat ahhoz, hogy I-ten parancsolatai segítségével irányítsuk a Teremtett világot, és ezáltal kiteljesítsük azt a rejtélyes célt, amely érdekében a világ létezik. Nem tudom, hogy mi a lét célja, csupán annyit tudok, hogy a létezőnek legelső kötelessége fenntartania a világot, és hozzájárulnia a többi létező létrejöttéhez és jólétéhez.

Ezért kell szaporodnunk, sokasodnunk, az arcunk verejtékével dolgoznunk, a termést megosztanunk a többi létezővel, a parancsolatok betartásával pedig példát mutatnunk az embereknek és közösségépítéssel egy élhetőbb világot létrehoznunk. Tanulással jobbítani magunkat és tanítással jobbítani másokat.

Olvassuk most el, hogy mit ír a Széfer ha-Chinuch szerzője az első parancsolatról.

Szöveg (teljes)
===========

Egy, tevőleges parancsolat van [a hetiszakaszunkban], és ez a szaporodás és sokasodás parancsolata. Amint meg van írva (Bresit 1,28): "És megáldotta őket [az embert] I-ten, és azt mondta nekik I-ten: szaporodjatok és sokasodjatok".

A micva gyökereiről: annak érdekében [van a micva], hogy a világ be legyen népesítve, mivel Ha-sem (1), áldassék, be kívánja népesíteni. Amint az meg van írva (Jesája 45,18): "Nem kietlennek (2) teremtette azt [a földet, hanem] lakhatásra formálta azt (3)." És ez egy nagy micva (parancsolat), hiszen az összes többi parancsolat általa lesz teljesíthető a világban, hiszen [a parancsolatok] az ember fiainak lettek adva, nem pedig az [I-tent] szolgáló angyaloknak (4).

A micva [részletes] törvényei, [tudniillik, hogy] mikor[tól] köteles az ember [a micva teljesítésével] foglalkozni, és mennyi gyermek esetén (5) teljesítette a parancsolatot (6), és hogy milyen micvák [teljesítése] alól van felmentve az, aki éppen ezen parancsolat teljesítésével van elfoglalva (7), valamint a további részletek ki vannak dolgozva a [Babilóniai Talmud] Jebamot traktátusa hatodik fejezetében, valamint a Brachot traktátusban (16a).

És a [parancsolat teljesítése] érvényes minden helyen és minden időben (8). És egy férfinak kötelessége törekednie [a teljesítésére] amikortól kezdve képes rá, ez pedig az az életkor, amelyet a bölcseink, emlékük legyen áldássá, meghatároztak a házasodásra (9).

De ez a parancsolat nem vonatkozik a nőkre (10).

Aki [férfiként] nem teljesíti ezt a parancsolatot, az egy tevőleges parancsolatot mulaszt el, és igen nagy a bűntetése (11). Hiszen saját maga fejezi ki azt, hogy nem akarja kiteljesíteni I-ten azon szándékát, hogy benépesedjék [I-ten] világa.

Jegyzetek
========

(1) Ha-sem: "a név", I-ten elnevezése a beszélt nyelvben. Mivel nem mondhatjuk ki fölöslegesen I-ten nevét, inkább ezt mondjuk helyette.

(2) A próféta (zsidó szóhasználatban: Jesája, katolikus szóhasználatban: Isajás, protestáns szóhasználatban: Ezsaiás) a "tohu" szót használja, amely a Bresit 1,2-ben is szerepel (tohu va-vohu), és a jelentése nem egyértelmű. Hagyományos fordítása "kietlen és puszta", de lehet "kaotikus"-ként is érteni. A Chinuch szerzője, ill. valószínűleg már maga Jesaja is, 'kietlen, lakatlan' értelemben olvashatta a szót.

(3) A teremtésre használatos három vagy négy szóból itt kettő szerepel: "bara" = 'teremt' és "jacar" = 'formál'. Az előző a "creatio ex nihilo", a semmiből való teremtés isteni aktusára utalhat csak, míg a második ige a művész és a mesterember tevékenységét is jelentheti. A harmadik ige az "asza", amelynek az általános jelentése nem több, mint az, hogy 'csinál', míg a "kana" szót a 'szerez' ('beszerez, megszerez') igével adhatjuk vissza.

(4) V.ö. bab. Talmud Brachot 25b. A Tórát és a parancsolatait az emberek kapták meg, nem pedig a teremtmények valamilyen másik csoportja, és a _mi_ feladatunk annak a betartása. Vagyis ha a házasság és a szaporodás révén az emberiség nem maradna fenn, a Tóra az értelmét veszítené. Márpedig a zsidó felfogás szerint a Tóra a világ egyik alappillére és létrejöttének a motivációja (v.ö. Misna, Avot 1,2).

(5) Legalább egy fiúgyermek és legalább egy lánygyermek születése esetén.

(6) Jippater: mivel a halákha egy jogi rendszer, egzaktul definiálni kell azt, hogy milyen esetben, milyen feltételek esetén teljesítette már valaki a kötelezettségét (patur = felmentett a kötelezettség teljesítése alól); és hogy mikor (mikortól meddig) kötelessége még erőfeszítéseket tennie a teljesítés érdekében (chajav = kötelezett).

(7) Halakhikus alapelv az, hogy ha valaki egy parancsolat teljesítésével van elfoglalva, az (ideiglenesen) fel van mentve más parancsolatok teljesítése alól ("ha-oszek be-micva patur mi-micva"). Például mindaddig, amíg valaki az esküvő parancsolatával foglalkozik (például egy esküvőt lebonyolít, vagy megvidámítja a vőlegényt és a mennyasszonyt, amely szintén egy micvának számít), nem kell a Sma imát elmondania (v.ö. Misna, Brachot 1,1). Esetünkben pedig a Sma elmondása alól azért mentesül vőlegény az esküvőtől a házasság elhálásáig (u.o. 2,5), mert ezalatt a "szaporodj és sokasodj" micva teljesítése köti le a figyelmét.

(8) Emlékezhetünk korábbról, hogy a micvák egy jelentős része csak korlátozott feltételek mellett alkalmazhatóak: például csak Izrael földjén, vagy csak akkor, ha a Szentély fennáll.

(9) 17 éves kor betöltése után, amikor az ifjú a 18. évében van (ld. Misna, Avot 5,21; Maimonides, Misne Tora, hilchot isut 15,2).

(10) A Dvinsk-i rabbi Meir Szimcha "Mesech Chochma" c. műve szerint (Bresit 9,1) azért, mert a nőket nem lehet egy olyan micvára kötelezni, amely az életüket veszélyeztetheti (t.i. a terhesség és a szülés veszélyei). Ugyanakkor I-ten úgy alkotta meg a női természetet, hogy a gyermek iránti nők vágya erősebb legyen, mint a férfiaké, hogy az emberiség fennmaradhasson. A félreértés elkerülése végett: nincs ellentmondás aközött, hogy csak a férfi van kötelezve a micvára, ugyanakkor a micva teljesítéséhez szükség van nőre is. Ha egy nő nem teljesíti a "szaporodj és sokasodj parancsolatát", nem kérik ezt rajta számon, ezért nem kell törekednie a teljesítésre (de nem is tilos!). A férfinak viszont felelősége az, hogy ő maga teljesítse a parancsolatot, azaz találjon olyan feleséget, aki hozzásegíti őt a micva teljesítéséhez.

(11) Tevőleges micva nem teljesítése esetében nincs általában konkrét bűntetési tétel meghatározva. Rabbinikus bíróság (a Szanhedrin) nem kéri számon az emberen, hogy miért mulasztott el valamit teljesíteni. Ennek ellenére, a Széfer ha-Chinuch gyakran írja azt, hogy "aki elmulasztja ezt és ezt a pozitív parancsolatot megcselekedni, annak igen nagy a bűntetése": konkrét bűntetés hiányában is kötelességünk ezeknek a kötelességeinknek eleget tenni.