Már jó néhány érdekes nyelv "állt be" a Nyelvi Sarokba: az izlandi, mesterséges nyelvek, kitalált "indoeurópai" stb. Az alábbiakban a sémi nyelvekrõl, a jövõ héten pedig a héberrõl szeretnék néhány, remélhetõleg érdekes információt megosztani veletek.
A sémi nyelvek egy nagyobb, az ún. sémi-hámi (afro-ázsiai, azaz eritreai) nyelvcsaládba tartoznak. Az elsõ elnevezés eredete a Biblia, amely szerint Noé három fia közül Sém a közel-keleti, Chám az afrikai népek õse, míg Jefettõl származnak az indoeurópaiak. Ebbe a nagyobb nyelvcsaládba olyan neves nyelvek tartoznak, mint a berbero-líbiai nyelvek, a jól ismert kusita és ómotikus nyelvek Etiópiában és környékén, a csádi nyelvcsalád, valamint az egyiptomi nyelv különbözõ korokban beszélt változatai (az ókori egyiptomiból alakult ki a kopt, a kopt kereszténység "hivatalos" nyelve). E dialektusokban megtalálható egy közös alapszókincs, mely a kb. nyolc-tízezer évvel ezelõtti feltételezett közös nyelvre vezethetõ vissza.
E közös nyelvet beszélõ közösségbõl - egyes elméletek szerint - folyamatosan szakadtak ki kisebb-nagyobb népcsoportok, így jöttek létre a nyelvcsaládok. A sémi nyelvû közösség valószínûleg több hullámban érkezett a Közel-Kelet területére. Az ismert sémi nyelveket a hagyományos csoportosítás keleti és nyugati sémi dialektusokra osztja fel. A keleti csoportot lényegében az akkád alkotja, mely az i. e. III. évezredi Mezopotámiában folyamatosan vette át a vezetõ szerepet a sumertól. A sumer ékírás átvételével egy meglehetõsen komplikált írás alakult ki: talán egy képrejtvényhez lehetne hasonlítani, ahol a sok jelentéssel bíró akkád szó- és szótagjeleket ún. determinatívumokkal és fonetikus komplementumokkal egészítették ki. Elõbbi a szó jelentését magyarázza, utóbbi pedig néhány jellemzõ hangot, pl. ragokat jelöl. Az írást a sumér örökség, a "helyesírási" hagyomány tovább nehezíti. Az akkád az i. e. I. évezred második felében halt ki, élete utolsó évszázadaiban már kizárólag irodalmi nyelvként létezett. Az i. e. I. évezredben a térség beszélt nyelve ugyanis az arámi lett, mely a sémi nyelvek nyugati csoportjába tartozik.
A nyugati dialektus két irányba ágazik el. A délnyugati sémi nyelvekhez tartozik az arab. A preklasszikus arab nyelvi emlékek az i. e. V. század és az i. sz. IV. század között keletkeztek. Ezt követi a klasszikus arab irodalom, melynek leghíresebb terméke a Korán (VII. század). A klasszikus arab nyelv a mai napig az arab világ egységes írásbeli nyelve, melytõl eltávolodtak a különbözõ országokban beszélt dialektusok: habár egy mûvelt marokkói, palesztin, jemeni vagy iraki írásban megérti egymást, szóban alig tudnak kommunikálni. Az arab nyelv különleges dialektusa a máltai, mely az egyetlen latin betûvel írott sémi nyelv, és az évszázadok során jelentõs hatással volt rá az olasz és az angol.
A délnyugati sémi nyelvekhez soroljuk a délarab dialektusokat is. A délarab nem az arab egyik változata, hanem a dél-arábiai területeken az ókorból fennmaradt feliratok nyelvei (epigrafikus délarab: mineus, szábeus), valamint Jemenben és Ománban kisebb közösségek által ma is beszélt dialektusok összefoglaló elnevezése. A korai délarabból alakulhattak ki az etióp nyelvek is. Az etióp nyelvek - mily meglepõ! - az Etiópiában beszélt nyelvek egy része. Ide tartozik az etióp keresztény egyház szent nyelve, a ge'ez, mely komoly irodalommal rendelkezik, de mára már nem beszélik; valamint a ma is használt tigré, tigrinya, amhara stb. Utóbbiak közül néhány nyelven született irodalom az elmúlt 50-100 évben, a jelentéktelenebbek viszont csak a mindennapi kommunikációban használatosak.
A sémi nyelvek északnyugati ágát szintén két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartozik a már említett arámi, azaz arameus. Eredetileg az arámi törzsek nyelve, melyek - ha nem is fegyverrel, hanem túlszaporodással - meghódították az i. e. I. évezredben az egész Közel-Keletet. Az Asszír, a Babiloni, majd a Perzsa Birodalom hivatalos nyelveként általánosan elterjedt a térségben. (A perzsa nyelv indoeurópai, a Perzsa Birodalom mégis meghagyta ezt a sémi nyelvet hivatalos nyelvként.) Az arámi nyelv ezen elsõ korszakát nevezzük birodalmi arámnak. Ebbõl a korszakból származnak a Biblia arám nyelvû részei, pl. Dániel könyvének jelentõs része is (bibliai arám). A római korban kettévált az arámi nyelv fejlõdése. A nyugati arámot Szíria és Palesztina különbözõ vallású lakosai használták (Targum, melkita keresztény irodalom, szamaritánus Tóra, nabateus feliratok stb.), Damaszkusz környékén egy-két eldugott faluban ma is beszélik. A keleti arámhoz tartozik a babilóniai Talmud nyelve, a mandeusok máig létezõ misztikus szektájának nyelve, valamint ide soroljuk a szír nyelvet, a keresztény szír egyházak liturgikus és irodalmi nyelvét is. (Tévedés ne essék: Egyiptomban és Szíriában ma leginkább arabul beszélnek, nem egyiptomiul vagy szírül!)
Az észak-nyugati csoport másik ágát a kánaáni nyelvek alkotják. Az i. e. II. évezredbõl két jelentõs szövegcsokor maradt fenn. Tel-el-Amarnában (Egyiptom) megtalálták a régészek az i. e. 1350 körüli évek teljes diplomáciai levelezését, így ez az ókori történelem legrészletesebben ismert idõszaka. Ezen levelek között is találunk ókánaáni szövegeket, de még fontosabbak az Ugaritban kiásott leletek: ezt az i. e. XIV-XIII. században virágzó észak-szíriai tengerparti kereskedõvárost az 1930-as években tárták fel. Az ugariti nyelv érdekessége, hogy az ékírásból származó alfabetikus írással írták, azaz - habár a betûk alakja mezopotámiai eredetû - a jelek száma jóval kisebb, 30, fõleg mássalhangzót jelölõ betût használtak. Sõt, az ugariti jelek sorrendje, az ábécé is majdnem megegyezik a mienkkel. (Találtak olyan táblát, melyen a betûk vannak felsorolva: a, b, g, ch, d… sorrendben. Egyébként azt, hogy a sorrendnek az ókorban is jelentõséget tulajdonítottak, bizonyítják a Biblia azon lírai mûvei is, pl. néhány zsoltár vagy a Siralmak könyve, melyekben a sorok kezdõbetûi a héber ábécét adják ki.) Az ugariti irodalommal kapcsolatban fontos megemlíteni még, hogy sok szépirodalmi és vallási alkotásban találjuk meg a Bibliából ismert istennevek, kifejezések, költõi képek párhuzamait, így az ugariti kultúra ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megérthessük a Bibliát, mint az ókori irodalom alkotását.
A kánaáni nyelvek közül a következõ jelentõs nyelv a fõníciai, melyet szintén az i. e. I. évezredbeli régészeti emlékekbõl ismerünk. Késõi változata a Karthágóban beszélt pun nyelv. Egy-két feliratból ismerjük a moábi nyelvet, a Holt-tenger keleti partján fekvõ ország és nép dialektusát. A sor végére hagytam a legismertebb kánaáni nyelv, a héber említését, ezzel a Nyúz következõ számában, külön cikkben kívánok foglalkozni. Remélem, írásom nem volt "óhéber duma" a számotokra. (Nem is lehetett, mivel errõl csak a jövõ héten olvashattok.)
Béth Am Ash